2015. október 10., szombat

3. Fejezet



Másnap reggel, főnököm irodájában ülve néztem ki az ablakon. A szürke égbolt ma sem távozott felőlünk, az eső hatalmas cseppenként csapódott az ablak vékony üvegére, így a hangos koppanásokat hallgatva vártam Josht. Az eső halk moraját egy dörömbölés szakította félbe. Ijedten néztem az ajtóra, ahol egy titkárnő lépett be mögüle pedig a kissé ázott barátunk jelent meg.
 - Elnézést a késésért – húzta ki a széket. Körbe pillantott és tekintete megakadt rajtam, egy kedves mosoly kíséretében, viszont visszaszegezte a tekintetét Mr. Jonesra.
 - Öhm… akkor – dörzsölte meg a szemeit, amik már így is vörös erekkel voltak díszítve. Hatalmas sötét karikák húzódtak kék tekintete alatt. Mind-mind arról árulkodott, hogy nem volt jó éjszakája. – Josh, ugye megbeszéltük, hogy te leszel az első – pillantott Joshra.
 - Igen.
Ezek után viszont rám szegeződtek a tekintetek. Értetlenül néztem rájuk és végül Mr. Jones megtörte a csendet.
 - Delani, most el kell menned – köhintett egyet. Szemeim kitágultak, szemöldököm összeszaladt és egyáltalán nem értettem a helyzetet. Mi van? – Del, teljes mértékben megbízok benned, de el kell menned. Nem kockáztathatunk.
 - Azt tetszik feltételezni, hogy el tudnám magukat árulni? – rökönyödtem meg.  – Hisz amikor beléptem becsületet fogadtam maguknak – emeltem fel a hangomat, mert teljesen felháborodtam ezen az egészen.
 - Sajnálom, de ki kell menned!
 - Rendben – szedtem össze magamat és nyomát sem mutattam az előbbi kirohanásomnak. Kilépve a szűk szobából azonnal a saját irodámba sétáltam. Elég rosszul érintett meg ez dolog. Felállva készítettem magamnak egy bögre teát. Lassan szürcsölgetve kezdtem bámulni a szürke Londoni tájat. Mint általában most is egy hatalmas réteg felhő húzódott Anglia fővárosa felett. A szél halkan süvített végig az utcákon, végül pedig egy halk kopogás törte meg a csendet.
 - Szabad? – dugta be a fejét Mila. Bólintottam, mire mosolyogva bejött, megigazította tökéletesen álló fehér ingét és helyet foglalt az asztalomon. Felvont szemöldökkel meredtem rá, majd megittam az utolsó korty teámat is.
 - Igen? – néztem rá.
 - Figyelj láttam, hogy rosszul esett, hogy kiküldtek, de ne feledd, hogy ez egy titkos szolgálat, ahol minden szuper titkos – gesztikulált roppant hevesen. Sosem kedveltem és szerintem ez nem most fog megváltozni, így szolsásra nyitottam a számat.
 - Mila, ha azért jöttél, hogy kioktass, mehetsz is – vágtam kissé gorombán. Megszeppenve nézett rám és megigazította a haját, pirulva hajtotta le a fejét. – Még valami? – ráncoltam össze a szemöldökömet.
 - Hát, öhm… van valami közted és Josh között? – bökte ki egy kis hatásszünetet tartva. Megrökönyödve néztem rá és azt fontolgattam, hogy is kéne megfojtanom.
 - Nem mindegy? Ez tartozzon rám és Joshra – fejeztem be és egy fagyos tekintettel elűztem. Hogy miért nem tagadtam le? Egyszerű. Josh az egyetlen barátom és nem nagyon akarom, hogy mással enyelegjen, mert akkor értelemszerűen velem kevesebbet foglalkoznia. Lehet önzőnek nézni, de már így is egyedül vagyok, Josh az egyetlen akit, igenis foglalkoztat az, hogy mi van velem. Miután elhunyt a bátyám a szüleim teljesen összeroskadtak, velem együtt, de szerencsére egy ember segített rajtam és az Josh volt.
Végül megelégeltem az egyhelyben ücsörgést és hazaindultam. Volna. Mikor is egy tenyér fonódott a karom köré. Fejemet felé kaptam és a kissé megázott Josh nézett rám. Ajkait egy édes mosoly díszítette.
 - Hát te? – húzott maga után az irodájába. Szem forgatva hagytam magamat. – Kész vagyunk miért nem vártál meg?
 - Miért is kellet volna, megvárjalak? – nevettem fel, mikor izmos karjait derekam köré fonta. Barna szemeibe nézve elvesztem egy percre, elmosolyodott és egy puszit nyomott az arcomra.
 - Mert a barátod vagyok?
 - Oh, bocsi – forgattam meg a szemeimet. Kezeit még mindig nem hámozta le rólam, és komolyan állta a tekintetemet. Egy hatalmasat nyelve néztem rá, és éreztem, hogy a testembe egy fajta melegség áradt szét. – És mi volt a megbeszélésen? – léptem ki karjai közül. Megrázta a fejét és barnatincsei közé túrva dadogta el a választ. – Értem, egy hét múlva – nyeltem egy nagyot.
 - Ja – bólintott és felkapta magára a kabátját. Kinyitotta előttem az ajtót és együtt vágtunk neki a fagyos utcának.
Londonban most is hatalmas volt a nyüzsgés. Mindenki szaladt valahova, szemeimet összevissza kapkodtam, majd megálopodott egy emberen. Fejét egy hatalmas kapucni takarta és zsebre tett kézzel ballagott, míg egy ember neki ütközött. Másodpercek töredéke alatt adtak át egymásnak valamit. Egy mély levegő mellett sétáltam vissza Joshhoz és ragadtam meg a kezét. Érdeklődve fürkészett, de csak megráztam a fejemet. Ilyenkor, akárhányszor is látod, egyszerűen valami furcsa érzés kerget magadban. Összeszorul a szíved és lesajnálóan nézel rájuk, egy ember, aki éppen most teszi tönkre az életét. És te ezért nem tehetsz semmit csak tehetetlenül bámulod őket és imádkozol, hogy jöjjön meg az esze.
Mélyet sóhajtva hajtottam a fejemet Josh vállaira. Átkarolta a derekamat és egy puszit nyomott a hajamba. A házamhoz érve előkotorásztam a kulcsaimat és beinvitáltam az ajtón.
 - Jól vagy? – fürkészet mosolyogva. Bólintottam és mellé ülve a kanapéra a szemeibe bámultam. Szemeim akaratlanul is az ajkaira vándoroltak, majd újra fel a szemeibe. Újra egy gyönyörű mosollyal ajándékozott meg, és közelebb hajolt hozzám, a szívem egy hatalmasat lódult, lassan végig fektetett az ágyon és felém mászva bámult barna szemeimbe. Pulzusom az egekbe reppent, míg én elveszve alatta csak bámultam csodálatos vonásait.



Érzetem lehelettét az arcomhoz csapódni, illata körbe lengett és nem bírtam gondolkodni. Ajkait lassan az enyéimre tapasztotta, az érzéstől akaratlanul felnyögtem. Érzékien csókolt, nyelve végig siklott az alsó ajkamon, amik így szétváltak. Gyorsan átdugta a nyelvét és táncra hívta az enyémet. A levegő szakította félbe a csókunkat, zilálva és pirulva néztem fel rá. Göndör fürtjei túrva húztam magamhoz egy szenvedélyes csókra. Mindketten felsóhajtottunk az érzésre, nem tudtunk eleget kapni a másikból. Végül elváltunk egymástól és mindkettőnk arcára a színtiszta döbbenet ült ki.
Lemászott rólam és mélyen magába szívta a levegőt.
 - Mi van? – túrt a hajába.
 - É-én nem is tudom, hogy mi történt, csak megtörtént – szabadkoztam rögtön.
 - Te megcsókoltál? – hüledezett.
 - Nem is… te voltál – kentem rá azonnal. Egymásra néztünk és csakúgy kitört belőlünk a nevetés. Mosolyogva nézett rám és hitetlenül megrázta fejét.
 - Annyira szeretlek – lépett hozzám, majd felhúzott a kanapéról. – Mindig is szerelmes voltam beléd, csak féltem, hogy a barátságunk megromlik – hadarta lelkesen. Pirulva hajtottam le a fejemet és magamhoz húztam. Fejemet a vállába fúrva szívtam mélyen magamba az illatát.
 - Köszönöm – öleltem meg.


Drága Olvasóim!
Egy nehéz hét után, hát itt lenne a 3. fejezet. El sem tudom mondani, hogy mennyire köszönöm a 4 feliratkozót, és attól a két csodás lánytól a komikat <3. Ha valakinek tetszene, akkor írjon komit vagy akár iratkozzon fel és pipáljon. Nagyon megköszönném :). 
Puszil mindenkit Kira!

2 megjegyzés:

  1. Mi?
    nenenenenenene
    Mondd, hogy nem hozod őket össze:(
    Szimpi Josh, meg minden, de előre tudom, hogy Delani . nak Harry - vel kell összejönnie.:D
    Egyébként nagyon szuper rész lett, és alig várom, hogy Harry is a képbe kerüljön:3 :"D
    Lots of kisses, Aurora

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Istenem nagyon édes vagy! De nem árulok el semmit, majd kiderül. Annyit azért elmondok, hogy Harry még nem most kerül képbe. Nagyon imádlak és nagyon köszönöm a kommentet!
      Ezer puszi Kira!

      Törlés