A
sötét szürke égbolt, mihelyst kiléptünk ránk szakadt.
- Ez most komoly? – nézett fel hitetlenkedve
az égre. – Pont most? – ráncolta össze a szemöldökét és felhúzta a kapucniját.
Elmosolyodva követtem a példáját. A lakásához érve levettük az ázott ruháinkat
és az asztalnál ülve megebédeltünk.
- Mostantól nem fogsz jönni munkába? – néztem
rá.
- Túl kockázatos… - nyelt egy nagyot. – Csak
néha fogunk találkozni Mr. Jonesszal – tájékoztatott.
***
Ma
kezdem el a munkámat. Hatalmasat nyelve néztem fel az égre és szippantottam
magamba a friss levegőt. Az utcán állva vártam, hogy Josh megérkezzen. Féltem.
Egyszerűen nem akartam belegondolni abba, hogy mi van akkor, ha valaki lebuktat
minket.
- Del… - ragadta meg valaki a kezemet, mire
ijedtemben felsikkantottam. – Nyugi lesz ennél rosszabb is – morogta. Fekete
pulóver és egy edző nadrág volt rajta, én sem vittem túlzásba az öltözködésemet
egy farmerdzseki és egy cicanadrág fedte a testemet. Kezeinket összekulcsolta
és mélyen a szemembe bámulva megcsókolt. – Minden rendben lesz – nyugtatott
meg.
Lassan
indultunk el, de mégis roppantul gyorsan értünk egy sötét sikátor féleséghez.
Egy kissé lerobbant bár világított és pár gyerek a cigarettáját szívva
tekintettek ránk.
- Kit hoztál Steewens? – egy rekedtes hang
csapta meg a fülemet. Tekintetemet a hang irányába kaptam és egy őszülő férfi
nézett rám. – Ki ez a szépség? – fogta kezei közé az arcomat.
- A testvérem – mondta barátom. A férfi
lehelete bűzlött az alkoholtól és a sokféle fű keverékétől. Repedezett ajkait
egy hangos nevetés hagyta el.
- A testvéred mi? - lépett hozzám közelebb. – Mi a faszért
hoztad ide Steewens? Csak nem csatlakozni akar? – nevetett jóízűen.
- De – szólaltam meg.
- Igen? Csatlakozni akarsz az alvilághoz? –
hajolt közelebb. – Bátor kis ribanc vagy te – elmélkedett. – Egyáltalán tudod
mi az az alvilág? – helyezett valami hideg tárgyat a nyakamhoz. Josh ijedten
nézett rám, de nem tett semmit. Viszont én megtartottam a hidegvéremet és
érzelem mentesen álltam a tekintetét. – Steewens, azt hiszed, hogy ez egy
családi vállalkozás? – vezette a fegyvert Joshra. – Hmm? Nem lenne kedved
elhozni az anyukádat vagy netalántán az apukádat? – ordított a képébe.
- Greg nyugi, csak kell a pénz – emelte fel a
kezeit.
- Kell a pénz mi? Akkor menjél kukásnak, de
nekem ne hozz ilyen kis kurvákat ide! – kiabált teli torokból. – Mi vagy te…
hmm? Egy kibaszott zsaru? – helyezte a fegyvert barátom fejéhez. Hatalmasat
nyelve néztem rá, nem szólaltam meg. Kibiztosította a fegyvert és a ravaszra
helyezte az ujját. – Na, elvitte a cica a nyelvedet?
- Nem vagyok zsaru, és ő se az – mutatott
felém. – Erős lány megállja ő a helyét… mi van Ninával ő is csaj – ellenkezett
Josh. A fegyvert leejtette és térdével Josh ágyékába rúgott. Fájdalmában
felordított, viszont egy könnyet sem ejtett.
- Ki a fasz vagy Josh? – fogta meg a kezét a
hátához szorítva egyre feljebb emelte azt.
- Josh Steewens vagyok – nyögte ki.
- Oh Josh Steewens ugye? – sziszegte. – Nem
vagy zsaru, ahogyan a kis csitri sem?
- Nem – felvette a fegyvert a földről és Josh
lábához szegezte.
- Nem?
- Kibaszottul nem! – csattant fel, de fegyver
eldördült. Barátom felkiáltott a fájdalmában és elterült a földön.
- És most sem? – nevetett fel, ahogyan az
ezüst fegyvert elvette a lábától. A csöve vörös volt a vértől.
- Nem érti, hogy nem? – kiáltottam fel. Rám
nézett és konokul elmosolyodott.
- Nem – törölte le a vért az ingujjával. –
Megnézzük mire vagy jó – pillantott felém. – Segítsétek fel, sajnálom Steewens
ezt meg kellet tennem – nyögött fel barátomra nézve. – Majd gyertek be – vont
vállat és belépett a bárba.
- Úristen jól vagy? – futottam oda hozzá
könnyeimmel küszködve. – Úristen – néztem meg a lábát. A talpában ott volt a
golyó. – Ezt ki kéne venni… - nézetem az egyre nagyobbodó piros foltra.
- Menj arrébb – térdelt le egy ember és egy
csipeszt előhúzva egy mozdulattal kihúzta a golyót.
- Baszd meg! – nyögte ki fájdalmasan.
- Nyugi haver, rendben leszel –kortyolt bele a
vodkába, amit nem sokkal ezután a sebre öntött. Josh elgyengülve kiáltott fel,
de überelte magát, amiért felnézetem rá.
A
bárba besegítettem és tekintetemmel Greget kerestem. Az egyik asztalnál ült és
egy újságot olvasgatott. Odamentem hozzá és mellette helyet foglaltam. Minden
félelmemet jól elástam magamban és bátran néztem fel rá.
- Először is mit akarsz te itt? – nem nézett
fel rám.
- Pénzt.
- Tessék – dobott nekem egy zacskónyi füvet. –
Látod az ott Houston – mutatott egy 20-as éveiben járó emberre. – Vele kell ezt
eladnotok ma este, ha nem sikerül az a golyó, ami a testvéred lábában volt a te
fejedben lesz, érthető? – emelte fel végül a fejét. Csak bólintottam, és
elindultam az említett Houston felé. Elé dobtam a tasakot, mire csak
elmosolyodva kapott a kezem után.
- Örvendek a szerencsének – villantotta meg
ezer wattos mosolyát. – Houston lennék.
- Delani – néztem rá. Kék fakó íriszei nem
mutattak semmilyen érzést a külvilág felé. Körbe nézve a kis bárban elállt a
lélegzetem. Az egész egy lepukkant kis bár volt. A falak szürke színben
„tündököltek”, míg pár helyen a vakolat is leesett róla. A fal mentén húzódott
az asztal, ami körül kis székek helyezkedtek el. Eléggé rémisztő volt.
- Nem jössz Any? – kérdezte. Szemöldököm
felszaladt és értetlenül meredtem rá. Fogai ki-ki villantak, kócos szőkés
barna haja, meg rendezetlenül állt a feje tetején.
- Ne becézgess – sziszegtem. Miután kiértünk a
sötét sikátor fogadott megint, egy fekete régi kocsiba szálltunk be. A kormány
elé az említett személy ült, míg én az anyós ülésen foglaltam helyet. Gyorsan
vezetett, a szabályokat be sem tartva kanyargott egy helyre, ahol is végül
megálltunk.
A
fák lomha zajától kirázott a hideg. Egy sötét utcában álltunk meg, alig jártak
errefelé emberek csak néha egy pár fiatal. A kocsinak a motorháztetőjére ültem,
és vártam, hogy történjen valami. Végül egy csoport füves fiatal állt meg
előttünk. Ruháik bűzlöttek az alkoholtól és homályos tekintettel meredtek ránk.
- Hé, cica mennyi egy menet? – kacsintott rám
egy fekete gyerek.
- Mit akartok? – suttogtam.
- Szerinted? Mennyi az anyag Houston? –
fordultak a mellettem álló emberhez.
- 25 font – húzta elő az „anyagot”.
- Hé, haver olcsóbban nem megy? – kaparászták
elő a pénzüket. – Ugyanannyi gramm amennyi szokott? – értetlenkedett a fekete.
- Ja – nézett rájuk érzelem mentesen Houston. Végül
beadták a derekukat és kifizették az anyag árát. Szörnyű érzés kerülgetett,
belülről marcangolt. Nem tehetem azt, amit annyira elítélek, nem? Vagy igen?
Nem tudom. – Tessék – dobott az ölembe egy kis zacskót. – Add el – indult meg ő
is. Értetlenül helyeztem a kis tasakot a zsebembe és neki indultam a sötét
utcának. Megálltam az egyik saroknál és vártam.
- Mennyi? – nézett az órájára. Szemei
csillogva mértek végül.
- Nem vagyok ribanc! – sziszegtem.
- 10 font egy óra? – méregetett.
- Kapd be! – löktem fel. Hogy lehet ennyi
idióta ember, ha kint állok, akkor azonnal annak néznek?
- Van árud? – lépett mellém egy lány.
Öltözékéből ítélve pont az, akinek engem néztek előbb. Arcát egy erős smink
fedte, míg vörös loknijait hagyta, hogy szabadon a vállaira omoljanak.
- Ja – vettem elő a kis zacsit. Szemei
felcsillantak, amikor a kezemben lévő dologra nézett. A tenyerembe nyomta a
pénzt és már el is tűnt. Visszaérve a kocsihoz egy kósza könny szökött ki a
szememből, hát akkor elkezdődött.
- Meg van? – nézett rám Houston.
- Igen…
Sziasztok!
Hát itt lenne a 9. fejezet! Remélem tetszik, majd nektek a rész.
Élvezzétek ki a hétvégét és ajándékozzatok meg pár komival :) Elmondhatjátok, hogy eddig milyen a suli és, hogy várjátok e már a Karácsonyt, mert én már teljesen Karácsonyi lázban égek, így november 21-én. És persze a szünetet is várom, mert ez a suli az összes élet erőmet elszívja. Na de nem fecsegek itt tovább:
Kérlek írjátok le a véleményeteket, és persze nagyon köszönöm az előző részhez érkezett Komit! Imádlak titeket :D
Puszil Mindenkit Kira!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése