14. Fejezet

Viszont hátra léptem egyet és egy bocsánat kérő mosollyal az arcomon eltűntem a sötét utcában. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy ez mi is volt az előbb. Nem lehetek ilyen hülye, nekem ott van Josh, akit szeretek, vagyis reményeim szerint.

Lehunytam a szemeimet és egy mély sóhajtás mellet egy fájdalmas nyögés is elhagyta számat. Ázott tincseim közé túrtam és feltekintettem az égre. A cseppek végigszántották az arcomat ezzel lemosva minden sminkemet. Szörnyen fáradt voltam, kimerült… érzelmeim meg szörnyen kuszán kavarogtak bennem.  Haza battyogva előkaptam a kulcsaimat, mikor egy érdes hang ütötte meg a fülemet. Ijedten kaptam a szám elé a kezemet, de szerencsére csak Mr. Jones volt az, mellette a szőke hajú Kittyvel. Kék szemei irritálóan vizslattak és egy fölényes kézmozdulattal betessékelt a lakásomba.

Csendesen helyet foglaltam a kanapén és kíváncsian mustráltam őket. Mr. Jones szürke szövetkabátját szépen leterítette a kanapémra és helyet foglalt velem szemben. A szőkeség meg csak idétlenül álldogált a szoba közepén.

 - Nos, szóval – ütötte meg a fülemet mély hangja. – Hogy telnek a napjaid, Del? – nevem undorodva hagyta el a száját, és sehogy se, tudtam felfogni, hogy mi ez az ellenszenv, amit irántam táplál.

 - Köszönöm jól – makogtam ijedten. – Minek köszönhetem a látogatásukat? – jártattam szemeimet köztük.

 - Elfelejtetted? Hetente meg kellet volna látogatnod minket! – csattant fel. – Erre nézem, és sehol sem vagytok, nem ezt beszéltük meg Del! – nézett rám csalódottan – Kittytől kellet mindenről értesülnöm – bámult csodálattal az említett lányra. – És mi ez? Barátságot kötsz mindenféle bűnözővel és még meg is véded őket? Delani megölték az apádat, te meg még igazat adsz nekik? És mi volt az a mai kis incidens Harry Stylesszal? – Vonta fel sűrű fehér szemöldökét. Értetlenül néztem őket. Honnan tudnak Ők mindenről? Hisz nem számoltunk be nekik semmiről.

Torkom kiszáradt és egy értelmes szót nem tudtam kinyögni, amikor az ajtó kicsapódott és ázott barátom lépett be rajta. Tekintetét végig jártatta a kis társaságunkon, míg homloka ráncba szaladt.

 - Nem válaszolsz? – vinnyogott közbe Kitty. Hangja sértette fülemet, és egy szúrós pillantást vetettem rá, de igaza volt nem tudtam válaszolni.

 - Mi történt? – kérdezte Josh mellém telepedve. – Del? – kért számon, de csak egy apró könnycsepp volt a válaszom. Elnyeltem sós cseppjeimet és szilárdan álltam Mr. Jones acélkék pillantását.

 - Gyengéd szálak fűzik Delanit, Harryhez – szólalt meg bájosan a szőkeség. – Sajnálom Josh – húzta mosolyra ajakit.

 - Elég legyen Kitty! – szólt rá erélyesen főnökünk. – Josh mit mondtam? Heti egyszer elkellet volna jönnötök a megbeszélt helyre, de nem voltatok ott! – vált lágyabbá a hangja. – A megbeszélt dolgokhoz kérlek, tartsátok magatokat! – felelte rekedten. – A terv változott… - nyögte ki rám nézve. Éreztem, hogy valami rosszat fog velünk közölni. – Del… - sóhajtotta csüggedten. – El kell játszanod azt, hogy beleszeretsz Harry Stylesba.

Szívem kihagyott egy ütemet és ingerülten néztem rájuk. Nem hittem el azt, amit mond! Egyszerűen magam elé képzeltem azt az ártatlan zöld szempárt és már elment a kedvem ettől az egésztől. Nem tehetem ezt vele… hisz megjátszás nélkül is kezdek egyre közelebb kerülni a göndör hajú sráchoz.

 - Mr. Jones ezt nem kérheti tőlem! – csattantam fel hisztérikusan. – Ez nem volt benne a megbeszélésben! Én ezt nem vállalom – makacskodtam.

 - Del, el kell! Nincs olyan, hogy nem! Ha közelebb kerülsz Harryhez, azzal közelebb kerülsz Kirkhez, ezáltal sokkal könnyebben menne az egész, meg kell tenned – nézett rám szigorúan Mr. Jones.

 - Nem – szólalt meg Josh is. – Ezt azért még maga sem kérheti – túrt hajába barátom.

 - Csak nem félsz? – kuncogott fel Kitty. És ekkor minden megszűnt körülöttem, már túl sok volt a stressz. Elsötétült előttem minden.

Gondolataim lassan kitisztultak, és fejfájásom is kezdett alábbhagyni. De gondolataimat nem engedte egy érzés. Megtegyem? De mi lesz akkor, ha ez a megjátszósdi komolyra fordul? Már így is megbabonáz az a fiú, de mi lesz ezután? Ha sok időt fogok vele tölteni? Mi lesz akkor, ha beleszeretek? Akkor hogyan buktassam le?

 - Del? – Houston hangja azonnal felébresztett. Ijedten pattantak ki a szemeim, amik találkoztak az ő kékjeivel. – Jól vagy? – nézett rám kételkedve.

 - Igen, de te mit keresel itt? – körbe néztem a lakásomba és már nem volt itt Mr. Jones se Kitty, mintha egy álom lett volna, de a fiókomon kiszúrtam egy lapot, amin egy dolog állt. Elfogadod?

 - Hé, minden rendben? Josh engedett be – hangja aggodalmasan csengett, ami akaratlanul is, de megmosolyogtatott.

 - Igen, köszi – néztem rá, és egy furcsa érzéstől vezérelve megöleltem. Megfeszült az érintésem nyomán, de visszaölelt. – Nagyon köszönöm, hogy mellettem vagy! Egy igazi barát vagy – öleltem jó szorosan magamhoz.

 - Most azt akarod, hogy én is valami ilyesmit mondjak? – nyögte ki fájdalmasan és ellökött magától.

 - Vártam volna valami hasonlót – néztem rá szúrósan. Csak vállat vont és leült velem szembe. Nem tudom mikor kerültem ilyen közel hozzá, de nagyon megkedveltem a szőkeséget. Először egy arrogáns pöcsnek tűnt, ám az idő múlásával ő is közelebb került hozzám. – Josh? – kérdeztem felállva.

 - Elment ezért rendelt engem ide – fintorgott. – Szép lakás… és, amíg nem felejtem el, azt üzeni, hogy fogadd el – túrt értetlenül a hajába. Megrökönyödve néztem rá, majd a kis papírkára. Legszívesebben apró darabokra tépném, majd elégetném, de mégsem… meg kell tennem. Legalább az apámért és a testvéremért.

 - Rendben, ma megyünk dolgozni? – néztem rá.

 - Ja – húzott elő a zsebéből egy kis tasakot és felém dobta. – Este – intett és kilépett a szobából.

Fáradtan zuhantam a fehér huzatra, míg arcomat a tenyereim közé temettem. Nem akartam elhinni, hogy mi történik velem. Csak bámultam a kis papírt, végül aláírtam. Már nem érdekelt senkit, hogy mit akarsz ez már rád volt kényszerítve, a szabadságomnak lőttek, erre rájöttem.

Fejemet a párnámba fúrtam, mikor a telefonom hangos idegtépő pityegésbe kezdett. Előhalásztam a zsebemből és egy apró üzenet áll benne. Anyától jött. Kétségbe esve nyitottam fel a zárat és olvastam el a rövid üzenetet.

Hiányzol Del! Kérlek, gyere ma el hozzám… látni akarlak!

Arcomra egy mosoly kenődött és boldogan kapkodtam magamra a ruháimat. Kilépve az utcára futólépésekkel indultam a régi házunk felé. Izgatottan keltem át az úton, alig hittem a szememnek, amikor megérkeztem a kis lakás elé. Egy egyszerű társasház, bekopogtam és vártam, viszont nem nyitott ajtót senki. Kezdtem egyre jobban bepánikolni, amikor végre halk trappolást hallottam meg a házból, egy kattanás és előttem állt Ő. Szemeibe néztem és egy lágy mosoly után az ölelésébe vetettem magamat. Mohón szívtam magamba az illatát és ekkor megéreztem forró könnyeit a ruhámon.

 - Hiányoztál kicsim – szorított magához gyenge kezeivel. Hófehér hajába fúrtam az arcomat és nem eresztettem.

 - Te is anya – pusziltam meg ráncos porcelán fehér arcát. Barna hatalmas íriszeivel az arcomat pásztázta. Remegő kezekkel érintette meg a hajamat és hagyta, hogy könnyei teljesen beborítsák arcát.

 - Annyira sajnálom… meggondolatlan voltam… nem kellet volna azt mondanom, amit. Apádnak igaza volt egy szörnyű banya vagyok – kezdte ócsárolni magát.

 - Anya… ne hibáztasd magad, sosem haragudtam rád, mindenben mindig igazad volt – leheltem könnyeimmel küszködve. Törékeny testét karjaim közé vettem, és sírdogálva, eresztettük ki évekig tartogatott érzéseinket. Nem szólt egyikünk se semmit, csak élveztük egymás társaságát.

 Kedves Olvasóim!

Először is Boldog Karácsonyt Kívánok Mindenkinek! Remélem jól telik eddig a szünetetek, és eleget pihentek.

Meg is érkeztem a 14. fejezettel. Remélem elnyeri a tetszéseteket és hagytok magatok után némi nyomot! Nagyon köszönöm a kommentet és a pipákat... imádlak benneteket! Nem beszélve a feliratkozókról! Köszönöm :D

Kérlek írj véleményt a részről...

Puszi Kira!