2016. március 14., hétfő

22. Fejezet


Meg sem vártam, hogy megszólaljon, elmém ahhoz már túlságosan is elborult. Megráztam a fejemet, magamra kaptam a kabátomat és már kint tapostam a lucskos havat, mely színét elvesztve hevert az út szélén.
Hogy rosszul esett e az, hogy Josh inkább Kitty-nek adott igazat, mintsem nekem? Igen rosszul esett. Mert nem tudtam elképzelni, hogy ezek ennyire jól ismerjék egymást, de akkor miért néznek egymásra gyűlölködve? Egyáltalán ki az a Kitty?
Tisztában vagyok azzal, hogy Josh hazudott akkor, mikor azt mondta, hogy a barátnője vagy mije volt. Van ezeknek egy zűrös, közös múltjuk, amit nem nagyon akaróddzanak elmondani nekem.
Ahogy lassan megközelítettem a Bárt szívem vad kalapálásba kezdett. Felejteni akartam és erre talán a legjobb gyógyír Harry volt. Beléptem a dohos épületbe, ahol mint általában pár folytonos vendég és néhány tag beszélgetett egy habzó sör mellett.
A sötét falakról hámlott a vakolat. Az asztalok rozsdásak és piszkosak voltak, ahogy a székek is. A fejünk fölött nyöszörögve pörgött egy ventilátor, míg mellette egy lámpa pislákolt. Értettem, hogy az emberek miért is kerülik el annyira ezt a helyet. Már maga a kiírás, hogy Stewart’s Bar vészjóslóan nézett ki nem, hogy a belseje.
Gyorsan a helyemre surrantam és tekintetemmel valamilyen ismerőst kerestem, de senki nem volt itt. Se Greg, aki általában itt tengette a napjait, vagy éppen Kirk seggét nyalta, de még Houstont sem láttam sehol. Egy pincérnő sasszézott mellém, akinek azonnal feladtam a rendelésemet, mikor kivágódott az ajtó. A kis csengő leszakadt a plafonról és csörömpölve zuhant a földre. Először csönd, majd egyszerre kaptunk a fegyverünkhöz és szegeztük a megérkező fiúra, aki nem volt más mint Lionel.
Fehér mosolyát megvillantva lépegetett be a bárba, nem foglalkozva a rászegeződő fegyverekkel. Azonnal elraktam fekete bestiámat és visszatértem kávém fogyasztásához, mikor egy test csapódott be mellém. Unottan pillantottam fel. Sötét szőke hajában néhol erősen feketés csíkok is elhelyezkedtek, egészen olyan hatása volt a hajának mintha melíroztatta volna. Mélyzöld szemével kíváncsian vizslatott, ám kisfiús tekintetéhez egyáltalán nem illet arrogáns mosolya. Hosszú szempillái majd’ felértek a szemöldökéig, igazán jóképű volt a maga módján.
Egyetlen egy dolog fúrta az oldalamat, mintha meg sem lepődtek volna a többiek azon, hogy Kirknek van egy eltitkolt fia. Normálisan viselték, hogy tegnap még csak egy, ma meg már kettő fiú arroganciáját kell elviselniük, mintha természetes lenne az, hogy naponta bejelentenek egy ilyen hírt. De ez volt az Alvilág. Itt semmi sem volt normális vagy természetes, itt ez a két szó nem is létezik, mint a mennyben a pokol vagy fordítva.
 - Hello – köszönt hátra dőlve a székén, hangja selymes volt mégis figyelmet parancsoló. Különös, hogy egy 16 éves fiú ilyen tekintéllyel rendelkezzen, az ember akaratlanul behódol neki. Volt benne valami, lehet a hangjában vagy testtartásában, ami mássá tette Őt.
 - Szia – szürcsölgettem a kávémat. Tekintetünk találkozott és arcom magától vált pirossá, képén egy önelégült mosoly jelent meg, mire én újra a kávémnak szenteltem minden figyelmemet. – Hol van mindenki? – váltottam gyorsan témát, nehogy megjegyezze pillanatnyi zavaromat.
 - Valahol.
 - Bővebben? – forgattam meg a szemeimet, mire egy újabb mosollyal nyugtázott.
 - Nem tudom, hogy bízhatok e benned – vont vállat lazán. Szemeim elkerekedtek, mikor az ajtó kitárult.
Előbb hiányolt emberek egyszerre özönlöttek be a bárba és mind helyet foglalva kezdtek komoly diskurálásba. Harry göndör fürtjeit azonnal kiszúrtam, a pultnak dőlve figyelte az apját, akinek a megérkezésével az egész helyiség elcsendesült. Harry egy egyszerű fehér inget kapott magára, melyet egészen a nyaka tövéig begombolt, míg lábán egy fekete nadrág feszült. Hatalmasat nyelve vezettem le róla tekintetemet. Nem sokkal ezután Josh is megérkezett. Gyors körszemle után, hogy itt talál e – és ki is szúrt -, már ment is a szokásos társaságához, azaz Ninához és Adamhez. Egy nagy kört alkottak Kirk körül, mikor valaki egy széket húzott az asztalunkhoz. Lionel felhorkant majd bátyjára emelte méregzöld tekintetét. Szó szerint megmérgezte az embereket a tekintetével.
 - Szervusz Del – szólalt meg Harry. Szemeimet rá kaptam és egy szerény mosollyal ajándékozott meg. – Hogy vagy?
 - Köszi, öhm… elég jól… vagyis nem, mindegy jól vagyok – legyintettem égő fejjel. Hámlott a bőr a képemről, mintha egy kemencébe mártott vassal simogatnák az arcomat. Felnevetett, majd öccsére pillantott, aki látszólag jól szórakozott zavaromon.
 - Kifejezett aranyosnak is lehet nevezni, ha elpirul – mosolyodott el bájosan utánozva engem.
 - Lionel! – hördült fel Harry.
 - Mi van? Nem mondhatom el a véleményemet? Bocs már bátyus, de ahogy tudom, nem jártok csak egyszer lefeküdtetek. Még nem a tied – nevetett fel gúnyosan. Megmerevedtem és szúrósan pillantottam a vihogó fiúra.
 - Ilyen nem is…
 - Bocs, hogy megzavarom a családi traccs partit, de Kirk mindenkit maga köré hivatott – jelent meg mellettünk Josh és egy gúnyos mosollyal ajándékozott meg, majd már ment is vissza a helyére. Szívem azonnal összeszorult, végül egy nem érdekel egyik sem, mondattal megráztam a fejemet és a többiekre néztem.
 - Ez ki volt? – kérdezte Lionel.
 - A bátyám, nem a legkedvesebb ember a világon, de ha megismered, nem tudsz tőle elszakadni – álltam fel, mire Harry azonnal mellettem termett. – Igen? Akarsz valamit? – vágtam hozzá nem túl kedvesen, amitől az arca azonnal lángba is borult.
 - Bocs, hogy nem hívtalak, de elég sok zavaros dolog van most a maffiában – sóhajtotta ujjait a hajába vezetve. – Találkozhatnánk valamikor, nem? – mosolyodott el szégyenlősen.
 Lassan odanyúlt a kezemért, bőröm felpezsdül és meg sem gondolva semmit, ajkaimat lassan az övéire tapasztottam. Először lefagyott, de végül kezeit derekam köré csavarva testéhez húzta az enyémet. Minden porcikánk érintkezett, a levegő megrekedt a tüdőmbe és nem vettem tudomást a minket leső emberekről, egyedül mámorító csókjára bírtam koncentrálni. Akár egy selymes toll érintése, de annál is puhábbak voltak dús ajkai. Mámoromban lubickolva, merültem el annak habjai közt, nem akartam, hogy véget érjen a csókunk, de a levegő félbeszakított minket. Az oxigén keményen ütközött tüdőm falának, egy másodpercre nem kaptam levegőt, de érintése kijózanított.
 - Ezt egy igennek veszem – vigyorodott el és egy utolsó puszit nyomott az orromra.
Kirk egy éjfekete, bársonyból készült öltönyt viselt, alatta egy szürke selyem mellénnyel. Mellkasánál az egyik zsebből egy vörös K. S. monogramú zsebkendő lógott ki. Nyakát egy ugyanolyan színű és anyagú vérvörös, selyem nyakkendő keretezte, mint a zsebkendő a mellényébe. Élére vasalt bársonyos nadrágja és lakk cipője már csak hab volt a tortán. Ősztincseit hátrazselézte, amikben azért még ott volt pár barnás hajtincs. Messziről érezni lehetett rajta a jó minőségű szivar tömény, de édeskés illatát, nem beszélve a rum gumis szagáról.
 - Akkor Greg, Wayne, Steewens és a fiaim, itt este hajnali háromkor – aztán felállt.
Az akasztóhoz vonult, ahol magára kapta a fekete szövetkabátját és egy utolsó pillantást vetett a társaságra majd a fia felé fordult.
 - Akkor itt 3-kor – kapta magára fedora fazonú kalapját, majd egy biccentéssel le is lépett. 



Kedves Olvasóim!
Tadamm! Meg is jött a legújabb rész! Eh... ám mégsem vagyok megelégedve, és végre valahogyan össze tudtam szedni a gondolataimat a bloggal kapcsolatban. Haladtam egy kicsit a sztorival és meg is támadott az ihlet. 
Ez a fejezet nem lesz a kedvencem, de majd beindulnak újra a történések. Bocsánat ezeket a hatalmas csúszásokat és egyszerűen megakadtam. Nem tudom, hogy még mennyi rész maradt hátra, de nem több szerintem 10-nél. Úgyhogy még nem lesz vége. Remélem azért tetszik valakinek ez a pici részecske és hagy valami jelet maga után, egyáltalán jár-e errefelé valaki :DD.
Remélem igen! Élvezzétek ezt a kis "szünetet".
További szép délutánt Mindenkinek!
Kira!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése